Könyvkritika: Carol J. Adams: Sexual politics of meat

Carol J. Adams: The Sexual Politics of Meat című könyve 1990-ben jelent meg először, és azóta számos új kiadása született. Nagyon hasznos és gondolatébresztő könyvnek tartom; az alábbi írásban a könyv lényegét és a kritikai meglátásaimat fogom ismertetni.

női láb mint megennivaló hús

A könyv alapgondolata a következő: a nőket sújtó elnyomásnak és diszkriminációnak, valamint a húsevésnek közös gyökere van: a patriarchátus. Adams érvelése szerint mindkettőnek szerves része az elnyomott fél (nő vagy állat) feldarabolása, fragmentálása (ennek megnyilvánulása a személytől elválasztott női testrészek pl. mell, fenék imádata vs. darabolt állati testrészek); személy mivoltának, individuumának tagadása, tárgyiasítása; és végül az ilyen módon alanyiságától, individumától megfosztott dolog (sic!) élvezete, elfogyasztása (pl. pornóképek nézegetése nőkről, nők megerőszakolása vs. húsevés).

Mi támasztja mindezt alá?

A fenti párhuzamokon túl Adams szerint az, hogy a húsevés, az állatok leölése maszkulinizált, férfiasnak számító tevékenység, míg zöldségeket vagy tofut enni egyáltalán nem férfias, további bizonyíték arra, hogy a patriarchális hatalomgyakorlás, a férfiuralom áll a húsevés hátterében is.

 

Továbbá a nők, mint másodrendű polgárok, gyakrabban esznek olyasmit, ami másodrendű ételnek számít egy patriarchális kultúrában: zöldséget, gyümölcsöt, magvakat; míg a hús a hatalommal rendelkezőknek jár. Erről egyébként már a Húsosfazék című kulturális antropológiai tanulmányban is bőven szó esik.

A hús élettel teli aktív, véres, izmos, erőszakos, masszív, míg a zöldség hozzá képest élettelen, passzív, lágy, alsóbbrendű. Ezek szintén megfeleltethetőek a nőiességhez és a férfiassághoz kapcsolódó sztereotípiáknak. Ezt szépen illusztrálja például a következő Hummer reklám:

Vagy hogy magyar példát is hozzak, a Spar húsreklámja a túlmaszkulinizált vásárlóval:

Hiányzó alany

A hiányzó alany (absent referent) központi fogalma Adams érvelésének. Ez gyakorlatilag a tárgyiasítás, amikor egy személytől elvesszük a személy mivoltát és tárggyá, jelen esetben élvezeti, fogyasztási cikké redukáljuk a létezését. Ez a folyamat ugyanúgy jelen van a nők patriarchális tárgyiasításában, mint a húsevésben: amikor a női test egy pornófilmben, egy reklámban vagy akár egy személyes viszonyban mint puszta élvezeti cikk tűnik fel, elveszíti az alanyiságát, a személyét, az Adams szerint ugyanúgy működik, mint ahogy a rántott húst nem személyiséggel rendelkező állatnak látjuk. Az alanyiságtól való megfosztás megkönnyíti azt, hogy használjuk, elfogyasszuk, élvezzük az adott dolgot (sic!), mert nem kell vele foglalkoznunk, hogy ő mit érez ezzel kapcsolatban, neki milyen, amit csinálunk vele, hanem a saját szempontjainkat és akaratunkat érvényesíthetjük, úgy látjuk őket, mint olyan dolgokat, melyek a mi élvezetünket szolgálják, nincs saját életük, céljuk, akaratuk.

oow_bombacsirke_magyar

Ebben a folyamatban az ember/férfi önmagát teszi a folyamat szubjektumává, ő lesz az, akivel történik valami, aki átél valamit; ezzel párhuzamosan az állat vagy a nő, akit „élvez”, csak objektum, tárgy lesz. Ez a történéseket úgy írja át, mintha valaki egyszerűen élvezne egy finom ebédet, egy szép látványt, egy szexuális élményt, és nem az történne, hogy valakit megesznek, valakit megerőszakolnak, valakit patriarchális elnyomás ér.  

A hús szexualizálása

A tárgyiasítás és a szexualizálás olyan módon is összefügg, hogy nem csak a tárgyiasított nőket szexualizáljuk, hanem a tárgyiasított állatokat is. Adams rengeteg képet gyűjtött össze, ami illusztrálja ezt. Ezenkívül az állatok és a nők élvezeti cikként való beállításában hasonló vonulat, hogy az egész úgy van keretezve, mintha maguk a nők, illetve az állatok akarnának élvezeti cikként elfogyasztva lenni, maguk választanák ezt a fajta bánásmódot, és még örömöt is lelnének benne. A magát kolbásznak ledaráló állat visszatérő elem logókon, reklámokban, de ide tartoznak a nemi erőszakot megjelenítő pornófilmek, vagy az az elterjedt elképzelés, hogy a nők maguk akarják, hogy megerőszakolják őket.

A mozgalom ellehetetlenítése

Adams arról is ír, hogy hogyan van mind a feminista, mind az állatfelszabadítási mozgalom (az ő szóhasználatában vegetarianizmus) társadalmi szinten bagatellizálva és nevetségesnek beállítva, a képviselői pedig agresszívnak bélyegezve, főleg ha következetesen képviselik az álláspontjukat. A „vegetarianizmust” Adams szerint sok esetben egyszerűen elhallgatják, például kihagyják olyan – sokszor híres feminista – személyek életrajzából, akik számára igenis fontos politikai döntés volt a hús nem evés. Ha szerepel is az életrajzokban, akkor olyan személyes preferenciaként, mely mögött nincsen fontos ideológia vagy politikai akarat. Ez arra irányul, hogy elvegye a mozgalom erejét, egyéni, személyes döntésekké aprózza azt – hasonlóan ahhoz, ahogy maguk az állati és női testek felaprózásra, fragmentálásra kerülnek. Szerintem ugyanez az ellehetetlenítés, kibelezés köszön vissza az úgynevezett choice-feminismben, mely szerint feminizmus lehet bármi, ami egy nő egyéni személyes döntése (itt is elveszik a mögöttes politikai akarat és kiüresedik, személyes, akár egymásnak ellentmondó döntésekké aprózódik a mozgalom ideológiája azzal, hogy minden feminizmus, amit egy nő akar és választ.)  A vegetarianizmus (sic!) meg szinte soha sem tekintették politikai mozgalomnak társadalmi szinten.

Adams szerint ez a folyamat, ahogy eltagadják a vegetarianizmus (sic!) politikai, erkölcsi alapjait, sokszor szövegek meghamisításán, a tartalmuk „kibelezésén” keresztül történik („Dismembered Texts, Dismembered Animals” fejezet), és ugyanez igaz Adams szerint a feminista szövegekre is. Itt hozza fel példaként a Frankensteint (számos, jellemzően nők által írt irodalmi mű mellett), ahol Adams szerint kiemelkedő fontosságú, hogy a „Lény” vegetáriánus, mégis, ez a szempont minden fontos elemzésből hiányzani látszik.

Ennek ellenpontjaként Adams csokorba gyűjtött olyan feministoid embereket, akik vegetáriánusok is voltak egyben. Sajnos eléggé válogatás nélkül teszi ezt: az érdekes és valóban szemfelnyitó példák mellé bekerültek kevésé hiteles emberek is, pl. Sylvester Graham, aki a graham lisztből készült dolgokat találta fel (pl. graham cracker) és emellett azt hirdette, hogy a maszturbálás, a szex illetve mindenféle testi izgalom káros, és speciális diétát ajánlott ezek leküzdésére. A feminizmussal vagy nőjogokkal való kapcsolata a Graham-mozgalomnak elég ingatag lábakon áll szerintem, azon túl, hogy a Graham diétát követve a nőknek kevesebb dolguk lesz a konyhában, kevésbé lesznek betegek, illetve a Grahamizmus jó kapcsolatteremtési alkalmat ad nőknek (158. oldal), Adams sem sok mindent tud felhozni. Azt persze mondanom sem kell, hogy az állatjogi szemlélet teljesen hiányzik abból az elképzelésből, hogy ha nem iszunk alkoholt és nem eszünk húst, akkor az jó lesz, mert kevesebbet akarunk majd szexelni, maszturbálni, minek következtében tovább élünk.

Adams olyan feminista szerzőket is sorra vesz, akiknek a műveiben a vegetarianizmus, a húsevés, vagy vadászat megjelenik témaként. Ezek az elemzések érdekesek ugyan, de számomra túl esetlegesek ahhoz hogy szilárd alátámasztást tudjanak nyújtani bármihez.  

Nekem bevallom, elsőre már az az elképzelés is kicsit túl posztmodernnek tűnt, hogy a szövegeknek testük és szubjektumuk van, és meg lehet őket csonkítani, de végül aztán ez volt az egyik gondolat, melynek mentén eljutottam magamban Adams kritikájához. Azt vettem észre, hogy ő ugyanúgy ebbe a hibába esik és eltorzítja a szövegeket, amikor például arról ír, hogy az állattartás előtt az őseink nagyrészt vegetáriánus táplálékon éltek, nem támaszkodhattak az állati eredetű tápanyagokra, mivel azokhoz ritkán és esetlegesen jutottak hozzá (80. o.). Hol itt a hiba? Hát ott, hogy ha nem volt állattartás, akkor az őseink más állatok anyatejéhez sem jutottak hozzá (még ha tojásért rabolhattak is fészkeket akár, bár a természetben élő madarak nem tojnak annyi tojást, mint a tyúkok), pedig a a tej és a belőle készült dolgok a vegetáriánus étkezés fontos részei. Amikor Adams a zöldségeken, gyümölcsökön és magvakon alapuló étkezést vegetáriánusnak nevezi, akkor eltorzítja a jelentését. Arról is ír, hogy az „édenkertben” a gyümölcsök és a magvak szolgáltak táplálékul az embernek (112. o.) és ezt is vegetáriánus étkezésnek nevezi, pedig sem tej, sem tojás nem szerepel benne. Ugyanezt a hibát követi el a Frankenstein kapcsán, ahol a Lényt növényevőnek nevezi, azt mondja, hogy gyökereken és bogyós gyümölcsökön él (116. o.), és mindeközben vegetáriánusnak hívja.

Női testek kizsákmányolásából származó fehérje („feminized protein”)

Ezzel el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, ami a legnagyobb problémám a könyvvel: az állati eredetű, de nem hústermékekről való megfeledkezés, az állatok kizsákmányolástörténetének az eltorzítása, a tejhez, tojáshoz, bőrhöz kapcsolódó történetek kihagyása.

Adams azt mondja, hogy ahhoz, hogy a hiányzó alany jelen lehessen, el kell mondani az igaz történetét. Ehhez képest teljesen érthetetlen számomra, hogy hogyan hagyhatja ki az elemzéséből még azokat a nem hústermékeket is, melyeket maga is megnevez, „feminized” protein (61. o., 80. o.) néven (ami nagyjából azt jelenti, hogy a női testek kizsákmányolásából származó állati fehérje: tej, tojás, míg az „animalized” protein az állati testek kizsákmányolásából származó fehérje).

Az teljesen világos, hogy a húst a maszkulinitáshoz kapcsolódóan fontos kiemelni, de ezzel párhuzamosan vannak olyan állati termékek (pl. joghurt, tejes desszertek), melyeket kifejezetten „nőiesek”, nők fogyasztják őket a reklámokban és nem összeegyeztethetők a maszkulinitással. (Például az „eating yogurt” kifejezéssel képekre keresve szinte csak  joghurtot vidáman kanalazó nőket találunk – úgy tűnik nem csak a saláta tud jó vicceket.) Ráadásul a nők vannak ránevelve és bátorítva arra, hogy ezeket használják, tipikusan a konyhában, tipikusan tejes, tojásos desszertek, sütemények készítése közben. Ugyanígy a nők sokkal inkább bátorítva vannak arra is, hogy kozmetikai szerek garmadáját kenjék magukra (legalábbis ez semmiképp nem egy maszkulinnak beállított tevékenység), melyekhez szintén vastagon kötődik a fajizmus a kozmetikai állatkísérleteken keresztül. Természetesen olyan iparok is vannak, melyek szintén nem a húsevéshez kapcsolódnak, de nők és férfiak egyaránt bátorítva vannak arra, hogy használják a termékeiket, ilyen pl. a bőripar, amit Adams szintén nem vesz kritika alá.

Ezek az iparok ugyanúgy érző, tudatos lények kizsákmányolásán, tárgyiasításán alapulnak, mint a húsipar, és ezt eltagadni, a vegetarianizmust erkölcsi piedesztálra emelni nincsen rendben.

„Jóindulatú” szexizmus

Adams a fenti torzítással elegánsan kihagyja a többi állat kizsákmányolásának „nőiességhez” kapcsolódó aspektusait, de ennél még messzebbre is megy, amikor úgy állítja be, hogy a nők természetüktől fogva békésebbek, a politika is más lenne, ha több nő lenne benne, szinte nem is lennének háborúk. Ezen túl esszencialista és cisszexista is – bár nem tudom mennyire jogos számonkérni ezt egy 90-ben megjelent könyvön – amikor ugyanitt azt fejtegeti, hogy a nők a gyerekszülés miatt „kedvesebbek” a többi állattal (121. o.).

Ezeket a gondolatokat is leginkább anekdotikus érveléssel támasztja alá: olyan nőkről ír, akik vegetáriánusok, feministák és pacifisták is voltak. Ezzel egyébként akaratlanul is megerősít egy nőkre és a többi állatra is veszélyes ideológiát, amit magunk között csak cukizmusnak hívok: a kedves és aranyos nők elfogadhatóak, ugyanígy a cuki és aranyos állatok elfogadhatóak, a többi meg kit érdekel. Sokszor ez az igazságtalan ideológia áll a jóindulatú szexizmus, illetve a „társállatok” és „haszonállatok” indokoltalan megkülönböztetésének hátterében.

Lehetne még folytatni, de inkább már csak egy hiányosságot emelnék ki, amivel akkor szembesültem, amikor a könyv kritikai fogadtatását próbáltam feltérképezni. Ekkor jöttem rá, hogy Adams semmivel nem támasztja alá, hogy a többi állat miért hasonlatos hozzánk emberekhez, miért szubjektum, személy, és miért érdemel hasonló megfontolást és bánásmódot mint az emberi személyek, valamint miért különbözik kategorikusan a növényektől, vagy a „természettől”. [Röviden, hogy gyakorlatilag nincs olyan tulajdonság (legyen szó tudatosságról, intelligenciáról, érzelmekről, társas képességekről, emlékezetről, nyelvhasználatról stb.), amely mentén szétválaszthatóak lennének az emberek és a többi állat; amelyről elmondható lenne, hogy az összes emberre jellemző, viszont egyetlen másfajta állatra sem; és amely alapját képezhetné annak a gyökeresen más bánásmódnak, melyet az emberek és a többi állat esetén elfogadhatónak tartunk.] Ennek hiányában a kritikák egy része azt kéri számon Adamsen, hogy miért hasonlítja a nők megerőszakolását az állatok legyilkolásához, mert a kettő azért nem ugyanaz a súlycsoport (értsd mi emberek mások, fontosabbak vagyunk), a másik irány pedig éppen ennek mentén de a másik végletbe megy, és azt kérdezi, hogy a hiányzó alany problémája miért nem érinti a növényeket is (értsd a növények és az állatok nyugodtan egy kalap alá vehetők).

Összességében, ahogy korábban is írtam, egy nagyon gondolatébresztő és hasznos könyvnek tartom Adams munkáját, és azt gondolom, hogy a hús és a maszkulinitás, valamint a patriarchális erőszak és a fajizmus kapcsán igen fontos összefüggésekre mutatott rá, nem beszélve arról a rengeteg képről és videóról, melyet a fentiek alátámasztására, és a hús és az erőszak szexualizálásának illusztrálására összegyűjtött. Ugyanakkor nem tudok elmenni amellett a tény mellett, hogy amikor a könyvet készítette, 1990-ben, már voltak nagyon alapos és számára bizonyára elérhető akadémiai munkák állatjogi kérdésekben (pl.: Peter Singer: Animal Liberation, megjelent: 1975; vagy Tom Regan: The Case for Animal Rights, megjelent: 1983), melyek integrálása szerintem jót tett volna a könyv védhetőségének.

(A kép és videóanyagokért köszönet Mirónak.)

 

Reklámok

3 thoughts on “Könyvkritika: Carol J. Adams: Sexual politics of meat

  1. De örülök, hogy él még ez a blog 🙂 Nagyon jó és alapos poszt, nagyrészt egyetértek mind a könyv szerzőjével, mind a te kritikáddal.

    “a tej és a belőle készült dolgok a vegetáriánus étkezés fontos részei. Amikor Adams a zöldségeken, gyümölcsökön és magvakon alapuló étkezést vegetáriánusnak nevezi, akkor eltorzítja a jelentését. Arról is ír, hogy az „édenkertben” a gyümölcsök és a magvak szolgáltak táplálékul az embernek (112. o.) és ezt is vegetáriánus étkezésnek nevezi, pedig sem tej, sem tojás nem szerepel benne. Ugyanezt a hibát követi el a Frankenstein kapcsán, ahol a Lényt növényevőnek nevezi, azt mondja, hogy gyökereken és bogyós gyümölcsökön él (116. o.), és mindeközben vegetáriánusnak hívja.”

    Azt még hozzátenném ehhez az idézett kritikádhoz, hogy amennyire Wikipédia alapján látom (https://en.wikipedia.org/wiki/Veganism#History), a vegetáriánus fogalom születésekor a szó alatt inkább azt értették, amit ma vegánságnak nevezünk, tehát egy “vegetable diet”, csak később, főleg gondolom a vegán kifejezés bevezetése után lett a vegetáriánus konkrétan inkább az ovo/lakto-vegetáriánusokra használva. Illetve persze a veganizmus maga is a vegetarianizmus egy szigorúbb alkategóriája, szóval nem tudom mennyire érdemes kötni az ebet a karóhoz, hogy egy növényi étrend nem hívható vegetáriánusnak (is).

      • Elolvastam, de még mindig, szerintem inkább fokbeli, mint belső lényegi a vegetarianizmus és veganizmus között a különbség. A vegán szerintem az, aki a vegetarianizmus értékrendjét a logikus végkifejletéig viszi, valamint a táplálkozáson kívül az élet többi területén is aszerint él.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s