Könyvkritika – Sarah Taylor: Hogyan legyek vegán? Átállás 30 nap alatt

Sarah Taylor könyve a bevezető szerint azoknak szól, akik már elhatározták, hogy vegánok szeretnének lenni, és ezért ő nem is kíván meggyőzni senkit, vagy érveket felhozni, csak 30 praktikus lépésben elvezet minket a saját magunk által kitűzött célhoz. Ez azonban nem olyan egyszerű feladat, mint ahogy első hallásra tűnik – sőt, valójában megvalósíthatatlan. A tanácsokat ugyanis, amelyeket adunk, mindenképp nagyban meghatározza az, hogy milyen szemlélettel tekintünk a veganizmusra: ha állatjogi szemléletünk van, akkor egészen más útmutatást nyújtunk, mintha környezetvédelmi vagy egészségügyi szempontból közelítjük meg a témát. Ezt kiválóan demonstrálja a könyv, ahogy az az alábbiakból ki fog derülni. Ugyanígy az olvasó egyéni elhatározása is befolyásolja, hogy milyen lépések a megfelelőek a számára; az egészségügyi vagy környezetvédelmi szemlélettel megírt tanácsok nem igazán segítenek annak a személynek, aki etikai alapokon gondolkodik a veganizmusról.

Milyen ideológia áll Taylor tanácsai mögött?830329_5

Sarah Taylor azt mondja, hogy sokszor próbált le­fogyni vagy egészségesen étkezni, de soha nem járt sikerrel. Amikor azonban elkezdte megismerni a veganizmus mellett szóló etikai érveket, akkor szin­te azonnal ve­gánná vált. Emiatt azt gondol­hatnánk – még a borítón virító hatalmas para­dicsom ellenére is – hogy az etikai szemlélet fog visszatükröződni az általa ajánlott lépé­sekben. De nem, Sara Taylor könyve az elejétől a vé­gégig az egészségügyi vega­nizmusról szól. Nézzük meg, hogyan:

  • A könyv elején számos sikersztori van, melyekből megtudhatjuk, hogy a vegánná válással mennyit sikerült lefogynia az illetőnek, milyen reménytelen betegségtől szabadult meg, mennyire alacsony lett a koleszterinszintje, vagy mennyire energikusnak érzi magát. Egyetlen egy „sikersztori” sem szól arról, hogy mennyire jó, hogy az illető az elveivel összhangban lévő életvitelt tud folytatni; milyen megnyugtató, hogy nem vesz részt azt általa felismert súlyos igazságtalanságban vagy hogy nem használja ártatlan érző lények testét és testváladékait nyersanyagként; esetleg milyen örömet okoz, hogy egyre mélyebben megérti a fajizmus természetét, és ismeri fel azt olyan dolgokban, melyek korábban ártalmatlannak tűntek.
  • Aránytalanul sok lépés foglalkozik a méregtelenítéssel, tisztítókúrával, salátákkal és zöldturmixokkal. Például: „3. nap: Tisztító hatású zöldség- és gyümölcsnap”, „6. nap: Állítsunk össze egy gyönyörű gyümölcstálat!”, „7. nap: Kezdjük a napot zöldturmixokkal”, „9. nap: Együnk meg minden nap egy nagy adag salátát!”, és így tovább. Sokakat épp az riaszt el a veganizmustól, hogy azt hiszik, ez valamiféle teljeskiőrlésű–bio–reform salátaőrület, és nekik semmit nem segít, ha zöldturmixot kell inniuk vagy egész nap salátát kell enniük. A vegánná váláshoz egyáltalán nem kell magunkra erőltetni ezeket a dolgokat, nyugodtan kezdhetjük a napot ugyanúgy szójatejes kávéval, ehetünk rántott, sült ételeket, kekszeket és tortákat.

    Az egészségügyi vonalat erősíti az is, hogy a szerző szerint bioboltba kell mennünk (ez a 13. lépés) és ott olyan élelmiszereket vásárolni, melyek „nem tartalmaznak ízfokozókat, színezőanyagokat, és az alapanyagaikat sem kezelték vegyszerrel”. Ha valaki nem egészségügyi okok miatt vegán, akkor maximum azért érdemes bioboltba mennie, mert ott olyan helyettesítő élelmiszereket vásárolhat, amelyeket a hagyományos boltokban kevésbé (pl. növényi kolbászok vagy sajtok). Felesleges azt közvetítenünk, hogy vegánként a sokkal drágább bioboltban kell majd vásárolni íztelen termékeket. Sokkal több értelme volna felfedezni, hogy egy normál boltban mennyi minden vegán termék kapható, az édesszájúak például végigböngészhetik a kekszeket és csokikat, és megnézhetik, hogy melyikben nincs állati termék.

  • A könyv kizárólag az étkezésre koncentrál, és egy szót sem ejt az állati eredetű ruhákról, kozmetikumokról; vagy az állathasználat egyéb formáiról, például az állatkertekről. Pedig a definíció szerint tulajdonképpen nem is tekinthető vegánnak az, aki bőrt hord vagy delfináriumba jár. De még az állatitermék-fogyasztást is elbagatellizálja a szerző, szerinte például előrelépés, ha halat vagy csirkét kezdünk el fogyasztani a vöröshúsok helyett. Ha etikai lenne a szemlélete, akkor ennek a lépésnek semmi értelme nem lenne, nem is lehetne „lépésnek” nevezni. A csirkék vagy a halak testének elfogyasztása ugyanis etikai szempontból nem különbözik a disznók vagy a marhák testének elfogyasztásától: mindannyian szenvedni képes érző lények.

A fent felvázolt problémák állatjogi nézőpontból elég komolyak, főleg mert a szerző nem nyílt lapokkal játszik, a semlegesség látszatát kelti, és így könnyen megtévesztheti a témáról keveset tudó olvasókat – vagy akár a kedvüket is elveheti a „vegán” identitástól. Emellett van még néhány apró probléma, mely említést érdemel.

Megalapozatlan állítások

A könyv számos teljesen megalapozatlan állítást tartalmaz, melyek miatt hiteltelenné és erősen megkérdőjelezhetővé válik a tartalma. Ilyen például, hogy ha vegánok leszünk, akkor „…az ízlelőbimbóink visszaállnak az eredeti állapotukba, olyanokká válnak, mint csecsemő korunkban voltak. Ez azt jelenti, hogy egy alma kóstolása is rendkívüli élménnyé válik, a kukorica ízét pedig finomabbnak fogjuk találni, mint a sajtburgerét.”
Szerintem felesleges olyasmivel áltatni az embereket, ami egyáltalán nem biztos, hogy megtörténik. Valamennyit nyilván változhat az ízlésünk, ha megváltoztatjuk az étrendünket, de sok vegánnak alapvetően hasonlóak maradnak a preferenciái. Ha nem így lenne, akkor egyáltalán nem lehetne eladni a méregdrága, húst vagy sajtot utánzó vegán termékeket.

A tudományosnak hangzó állítások sincsenek megalapozva vagy lehivatkozva, és ezért teljesen hiteltelennek hatnak. Például „számos tudós véleménye szerint ezek a kis mennyiségű vegyi anyagok az évek során felhalmozódnak a szervezetünkben és gyakran okoznak rákos megbetegedéseket”. Nem tudjuk meg, hogy milyen tudósok, milyen kutatások alapján és milyen anyagok esetén állapították meg ezt, és hogy mennyi a tényleges veszélye annak, hogy az ember így lesz rákos. De a bio-reform körökben nincs szükség az ilyen állítások alátámasztására, mert már eleve egyetértenek velük. Ördögtől való dolognak tartják az összes „adalékanyagot”, anélkül hogy tudnák, miről is van szó pontosan. Ez is demonstrálja, hogy a könyv alapvetően milyen közönséget akar/tud megszólítani.

Hasonlóan komolytalannak hat, amikor a szerző leírja, hogy „Rex Bowlby szerint … az Egyesült Államokban évente tízmilliárd élelmezési célra szánt haszonállatot ölnek le”. Milyen relevanciája van annak, hogy Rex Bowllby szerint mennyit ölnek le, amikor erre hivatalos statisztikák és adatok vannak, melyekre sokkal hitelesebben hivatkozhatunk?

Sajnos még a táplálkozással kapcsolatos információk sem pontosak: a 89. oldalon, ahol az állati összetevőket sorolja fel, szerepel a „glicerin”, ami lehet vegán; a „lecitin”, ami szintén lehet vegán, a „zsiradék”, a „természetes aroma” és a „természetes összetevők”, melyek simán lehetnek vegánok. A szerző feleslegesen nehéznek állítja be a veganizmust azzal, hogy kerülendőnek kiáltja ki az összes ilyen összetevőt. A vegán testápoló termékekben rendszerint van glicerin, a vegán csokikban általában szójalecitin az emulgeálószer, rengetegféle növényi zsiradék, aroma és összetevő van. A szerző tehát akkor lenne pontos, ha leírná, hogy ezek az összetevők vegánok és nem vegánok is lehetnek, és ellenőrizzük, hogy a szóban forgó termékben állati vagy növényi eredetű van-e. Ugyanitt szerepel valamilyen oknál fogva az „acetát” is, ami az ecetsav sója vagy észtere, és elképzelni sem tudom, hogy hogyan lehetne nem vegán (elképzelhető, hogy fordítási tévedésről van szó, a cukros szénsavas üdítőket is „szódának” fordították).

Magyarítás

A kiadó a magyar változatban John Robbins: Diet for a New America című könyve helyett Victoria Boutenko: A nyes étel csodája című könyvet szerepelteti elolvasandóként, a lábjegyzet szerint azért, mert a másik nem érhető el magyarul. Ebből arra következtethetnénk, hogy nagyon erős szándék volt bennük arra, hogy a magyar viszonyokra alkalmazzák a könyvet, hiszen a módosítás miatt gyakorlatilag egy egész fejezetet át kellett írniuk. A probléma az, hogy a két könyv tartalma teljesen különbözik: Robbins könyve tartalmaz etikai érveket is, míg Boutenkóé egyáltalán nem, viszont olyan hajmeresztő sztorikat igen, hogy a a szerző lyukas fogai betömődtek a nyers ételtől. Sajnos ezt így elég nehéz komolyan venni.

A magyar viszonyokra való alkalmazás igyekezete több más részletnél egyáltalán nem lelhető fel. A szerző például sokszor említi, hogy jégkrém helyett vegyünk egyszerűen szójajégkrémet, ami külföldön nagyjából minden szupermarketben van, Magyarországon azonban ha elérhető, akkor is horribilis az ára, gyümölcsből készült vegán sorbeteket azonban elérhető áron lehet nálunk is kapni. A 32. oldalon lévő táblázatban a kenyér és a burgonyachips úgy van beállítva, mintha kifejezetten keresnünk kéne a vegán alternatíváit, pedig magyar viszonylatban a sima chipsek és a kenyerek legtöbbször nem tartalmaznak állati eredetű összetevőt (a kenyérben lehet tejsavó por, tejsav vagy disznózsír, de tojásos vagy vajas kenyérrel még nem találkoztam, pedig ő ezeket említi).

A fentiek miatt elég gyanús, hogy  kiadó a magyarítással mindössze a saját céljait akarta megvalósítani. A gyanút az is erősíti, hogy gyakorlatilag egy általuk kiadott – etikailag értékelhetetlen – könyvet reklámoznak az eredeti műben szereplő helyett.

Néhány pozitívum

Mindemellett néhány olyan tanács is van a könyvben, amelyek jól használhatóak a nem egészségügyi szemléletű vegánok számára is, például arra vonatkozóan, hogy hogyan maradjunk motiváltak; mit csináljunk, ha étteremben fogunk enni; illetve hogy hogyan mondjunk nemet az állati termékekre, még az olyan helyzetekben is, amikor ez különösen nehéz. Friss vegánként kétségtelenül jó olyan társaságban lenni, ahol normálisnak érezhetjük magunkat, de azért én óvatos lennék a „találkozzunk vegán társainkkal” lépéssel, ugyanis a többi vegán társasága nem feltétlenül üdvös, különösen ha például junk-food vegánként megyünk egészségmegszállottak közé, vagy földhözragadt, racionális vegánként spirituális vegánok közé.

Összefoglalva azt mondanám, hogy semmiképp nem érdemes komolyan venni a könyvet, és magunkra venni azokat a dolgokat, amelyeket nem akarunk. Egyáltalán nem kell kipróbálnunk az ételszobrászkodást (a 18. nap feladata), tisztítókúrát tartanunk, aprítógépet vásárolnunk, vagy bioboltba járnunk ahhoz, hogy vegánok tudjunk lenni. És egyáltalán nem kell elhinnünk, hogy a veganizmus a saját egészségünkről szól, nem pedig a többi állat legalapvetőbb érdekeinek tiszteletben tartásáról.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s