Tudatos-e a többi állat?

A legtöbbünknek egyértelműnek tűnik, hogy a más fajhoz tartozó állatoknak is vannak érzelmeik és emlékeik, ők is intelligensek, tudnak céltudatosan viselkedni és döntéseket hozni. Mégis gyakran előfordul, hogy az emberek úgy gondolnak rájuk, mint akik nem vagy nem teljesen tudatosak. Ezzel a tudatosságról alkotott nagyrészt homályos elképzeléssel próbálják megmagyarázni, hogy miért is van rendben a más fajhoz tartozó állatok tárgyként való használata. Azt azonban, hogy mit is jelent valójában a tudatosság, és milyen kritériumai vannak, kevesen tudják.

Mit jelent tudatosnak lenni?

A tudattal rendelkező lényeket az különbözteti meg a tudattal nem rendelkezőktől, hogy előbbieknek van egy folytonos, belső pszichológiai élményük saját magukról. A pszichológiai jólétüket a külvilággal való happy-goat-and-sheepinterakcióik és a belső történéseik határozzák meg; ezektől függ, hogy hogyan érzik magukat. Ezért is hívjuk őket érző lényeknek. Minden érző lény kategorikusan külön­bözik a nem érző tárgyaktól és élőlényektől, azaz a valamiktől. Ma ez a gondolat még újnak hat, de jó okunk van megálla­pítani, hogy az összes érző, érdekekkel rendelkező lény valakinek, azaz etikai értelem­ben személynek tekinthető, hiszen a személyek jellegze­tességeit hordozzák magukon, nem a tárgyakét. A nem érző élőlények közé soroljuk az idegrendszerrel vagy annak megfelelő berendezéssel nem rendelkező organizmusokat (a növényeket, vagy a differenciálódás alacsony fokán álló állatokat, pl. a szivacsokat). Az idegrendszer megléte azért döntő, mert ez fogja össze és dolgozza fel az információkat, és hoz döntéseket; gyakorlatilag az idegrendszer biztosítja a belső élmény folytonosságát, mely a tudatosság alapja.

A tudatos élmény létrejöttének nem feltétele, hogy szavakkal ki tudjuk fejezni, mit élünk át, vagy elmélkedni tudjunk rajta. Egy érző lény akkor is tudja, hogy szenved, fél vagy örül, ha nem tudja elmondani, hogy én egy érző lény vagyok, és most szenvedek, félek vagy örülök. Gondoljunk csak arra, hogy sokszor mi magunk sem tudjuk pontosan leírni vagy szavakba önteni a tudatunk tartalmát – hogy mit érzünk vagy mit gondolunk –, de ez nem azt jelenti, hogy amit átélünk, az nem igazi tudatos élmény.

Tudatosak-e az állatok?

A kérdés megválaszolása azért tűnhet nehéznek, mert a tudat belső, pszichológiai élmény, és nem lehetünk biztosak abban, hogy mit él át a másik, különösen akkor, ha nem tudja elmesélni. Szerencsére a tudomány (pl. az anatómia, a neurológia és az etológia) kiváló és egyre kifinomultabb eszközöket ad a kérdés tisztázásához; ma már rengeteg neurobiológiai és neuropszichológiai kutatás foglalkozik ezzel a témával.

konf2012 júliusában, Cambridge-ben egy csapat, kifejezetten a humán és nonhumán állatok mentális és idegi folyamataival foglalkozó kutató az eddigi tudományos eredmények összefoglalásaként egy nyilatkozatot fogalmazott meg arról, hogy a többi, komplex idegrendszerrel rendelkező állat is tudatos. A dokumentum szerint a más fajokhoz tartozó állatoknak is hasonló idegi berendezéseik vannak a különböző tudatállapotok felfogására, mint nekünk. Ezek náluk ugyanúgy stimulálhatók, illetve blokkolhatók, mint az embernél, és a vizsgálatok segítségével nagy biztonsággal megállapítható, hogy valóban ezek szükségesek a tudatos élményhez. A konferencia előadásai és absztraktjai itt érhetők el. A kérdést ezzel tekinthetnénk lezártnak is, de érdekességképp folytassuk a vizsgálódást.

A tudatosság megfigyelhető, viselkedéses jelei

Az agysérüléssel kezelt embereknél a tudatosság vizsgálatára többféle kritériumrendszert dolgoztak ki. Ezek olyasmiket tartalmaznak, mint a verbális utasításokra adott adekvát reakció, a történésekkel konzisztens érzelmi reakció, a tárgyfelismerés és a tárgyakkal való manipuláció, a tekintet fókuszáltsága, illetve a tekintettel való követés képessége.

Láthatjuk tehát, hogy emberek esetén olyan viselkedéses jelekhez kötjük a tudat meglétét, amelyeket a többi állat is játszva demonstrál. Van-e bármi okunk arra, hogy a hasonló idegrendszerrel rendelkező, hasonlóan hosszú evolúciós fejlődésen keresztülment állatoknál, akik ráadásul hasonló jeleit mutatják a tudatosságnak, mint az emberek, ne ismerjük el a tudatosságot, csak azért, mert más fajhoz tartoznak?

Ráadásul a fent felsoroltaknál sokkal komplexebb imagesviselkedésre is képes a többi állat: megfigyeltek náluk eszközhasználatot (nem csak az ember­szabásúaknál), társas tanulást, empátiás visel­kedést, a számfogalom megértését, rejtvények megoldását, együttműködést, megtévesztést és igazságérzetet. Ezek mind olyan komplex visel­kedések, amelyekhez általában nemcsak maguk­ról, de más állatokról, és azok tudatáról, szándékairól is kell elképzelésekkel, reprezentációkkal rendelkezniük.

Ugyanakkor szeretném hangsúlyozni, hogy az utóbb felsorolt komplex viselkedések mind nem szükségesek ahhoz, hogy tudatosnak, érdekekkel rendelkező személynek tekintsük őket. Gondoljunk csak arra, hogy a csecsemők világról való tudása, az érzelmeik differenciáltsága vagy az emlékezőképessége messze alulmúlja azon állatokét, akiket tárgyként használunk. Mégis, még a csecsemőkről sem gondoljuk, hogy nem elég tudatosak ahhoz, hogy felfogják, átérezzék, ami történik velük, vagy emlékezzenek rá később, és emiatt gyakorlatilag bármit megtehetünk velük.

Ösztönösség vagy tudatosság

Amikor az emberi felsőbbrendűséget próbálják igazolni, akkor sokan hivatkoznak arra, hogy a más fajhoz tartozó állatok viselkedését kizárólag az ösztöneik határozzák meg. Az ösztönösség és a tudatosság szembeállítása azonban hamis dichotómia: attól, hogy egy viselkedésnek ösztönös alapjai vannak, az élmény még, amelyet közben átélünk, tudatos marad. Ha egy ember kezét égetik, akkor teljesen ösztönösen rántja el, ugyanakkor tudatában lesz a fájdalomnak, és levon valamilyen következtetést (pl. hogy bántani akarták), ami a jövőbeli viselkedésére is hatással lesz.

Az, hogy mit tekintünk „ösztönösnek”, sokszor teljesen esetleges: az ékfarkú lile sebesülést imitáló táncát például régen egyértelműen esztelen ösztönként azonosították, ma már azonban tudjuk, hogy nagyon is változatos és adaptív viselkedésről van szó, melyet a lile a különböző veszélyforrásokhoz igazít. Ha például egy nagytestű állat járkál a fészek közelében, aki véletlenül ráléphet a fészekre, de egyébként nem célja annak kifosztása, akkor a lile kifejezetten felhívja a figyelmet a fészekre. Míg ha olyan állatról van szó, akinek a viselkedéséből a lile úgy látja, hogy az a tojásokra pályázik, akkor a lile a másik állat tekintetének irányát és a fészek helyzetét alapul véve belekezd a figyelemelterelő táncba (a másik tekintetének figyelembe vétele bizonyíték a „theory of mind”-nak nevezett komplex képességre). Egyes megfigyelések szerint a lile egyetlen alkalom után meg tudja állapítani az állat viselkedéséből, hogy milyenfajta veszélyforrást jelent, és a következő találkozáskor már az adekvát elterelést alkalmazza. (Balcombe, 2010:28)

Az emberi „ösztönös viselkedés” is éppen ilyen: mindannyiunkban van például szexuális vagy menekülési ösztön, de az, hogy ezeket hogyan éljük ki, teljesen változatos és adaptív; ugyanúgy, ahogyan a lile fészekvédő viselkedése is változatos és adaptív.

Sok esetben pontosan azért szoktunk aharlow más fajhoz tartozó állatokon kísérletezni, mert hasonlítanak annyira hozzánk, hogy az ő viselkedésük segíthet megérteni a saját folyamatainkat. Olyan klasszikus pszichológiai kísérletekre gondolok itt, mint Harlow drótanyás és szőranyás majomkísérletei, Seligman tanult tehetetlenség vizsgálata kutyákkal vagy Skinner babonássá tett galambjai. Az, hogy a többi állatba ugyanúgy belekondicionálható a tanult tehetetlenség, az optimizmus vagy a babonásság, mint az emberekbe, vagy hogy nekik is társas nehézségeik lesznek, ha izoláltan vannak nevelve, bizonyítja, hogy hasonló pszichológiai folyamataink vannak, mint nekik.

A tükörteszten való megfelelés, mint az énről alkotott fogalom bizonyítéka

Az emberi gyerekek általában 2 éves koruk körül elkezdik felismerni magukat a tükörben, amit a kutatók az énről alkotott fogalom kialakulásával azonosítanak – ez pedig a tudatosság egy ma­gasabb szintjét hivatott jelezni. Ezért más állatok esetén is a tükörtesztet kezdték el használni annak vizsgálatára,happy-mirror-1_080723_mn hogy mely állatoknak van saját magukról alkotott képük, vagyis ma­gas szintű tudatosságuk. A sztenderd teszt szerint egy foltot festenek az állatra, ott, ahol csak tükör segítsé­gé­vel láthatja (pl. a homlokára vagy a nyakára), és azt figyelik, hogy mutat-e iránta érdeklődést az állat, próbálja-e leszedni. Az elmélet szerint a folt iránt mutatott érdeklődés annak a jele, hogy az állat tudja, saját magát látja a tükörben, nem pedig egy fajtársát. A tükörtesztet a majmok (gorillák, orangutánok, bonobók, csimpánzok), az elefántok, a delfinek és a szarkák teljesítik.

Számos metodológiai probléma merül azonban fel ezzel a teszttel kapcsolatban: egy kenyai vizsgálatból például kiderült, hogy néha még a 6 éves gyerekek sem teljesítik a tesztet (a 82 résztvevőből összesen 2 gyereknek sikerült), amiből a kutatók arra következtettek, hogy a teszten való megfelelés valójában kulturálisan meghatározott, és nem feltétlenül jár együtt az énről alkotott fogalom meglétével. Ha a tudatos embergyerekektől nem várható el, hogy teljesítsék a tesztet, más állatok esetén még problematikusabb a teszten való meg nem felelést az éntudat hiányával azonosítani.

Sajnos a tudomány sem mentes az embercentrikustumblr_ltg4xeochV1qzab0no1_500 elképzelésektől: a saját képességeinket akarjuk más állatokban is mérni, és olyan módszereket használunk ehhez, amelyek nálunk, embereknél beváltak. Eleinte például akkora tükörrel vizsgálták az elefántokat, amelyben nem is láthatták magukat megfelelően; a csimpánzok arcfelismerő képességét pedig emberarcokkal tesztelték – képzeljük csak el, milyen rosszul teljesítenénk mi, ha csimpánzarcokon tesztelnének minket.

A tudatosság egyik alapköve az észlelési képesség, azaz hogy az érzékszerveink és a különböző ingerekre specializálódott receptoraink segítségével felfogjuk a körülöttünk lévő világot, illetve a belső állapotainkat. Amikor a többi állat tudatosságát vizsgáljuk, akkor mindenképp szem előtt kell tartanunk, hogy ők sok esetben nem ugyanazokra az érzékeikre támaszkodnak a világban való tájékozódáshoz, amelyekre mi – a kutyáknak például milliószor jobb a szaglásuk, és az agyuk szaglást felfogó része is sokkal fejlettebb, mint a mienk. Egyes fajoknak olyan érzékszerveik vannak, amelyekkel nekünk semmilyen közvetlen tapasztalatunk nincsen (pl. a visszaverődő hanghullámok érzékelésére, vagy mágneses mezők látására alkalmas szervek). Ennek megfelelően a tudatosságuk is más természetű lehet, mint a miénk.

A másik embercentrikus elvárás a tükörteszttel kapcsolatban, hogy más fajoknak is el kellene kezdeni babrálni azzal a szokatlan folttal, amit magukon látnak. Ez azért nem reális, mert más fajoknak a miénktől különböző életmódjukból adódóan eltérő szokásaik és prefenciáik lehetnek. Az orangutánok például nem néznek annyi ideig a tükörbe, hogy fel tudnák fedezni, miről is van szó; éppen hogy csak odapillantanak, mert náluk a szemkontaktus az agresszió jele. Az elefántok pedig egyáltalán nem kurkászó faj, és nem szokásuk, hogy az ormányukkal tisztogassák magukat; sokkal inkább szokásuk, hogy a testükre szórjanak dolgokat, például port és vizet. Az is előfordulhat, hogy a vizsgált faj szeme arra a színre éppen nem érzékeny, amivel a foltot ráfestették. (Időközben egyébként az elefántok és az orangutánok részére kidolgoztak teljesíthető tükörtesztet, de érdemes mindig óvatosan kezelni, ha azt halljuk, hogy valamilyen állat nem ment át egy alapvetően emberek számára tervezett teszten.)

További megfontolandó tény, hogy azok az állatok, akik nem teljesítik a tesztet, például a kutyák, jellemzően semmilyen érdeklődést nem mutatnak tükörképük iránt. Fel kell tennünk a kérdést, hogy tényleg arról van-e szó, hogy azt gondolják, egy másik kutyát látnak; vagy ésszerűbb azt feltételezni, hogy egyszerűen nem érdekli őket a tükör? A kutyák a fajtásaik iránt általában élénk érdeklődést mutatnak, így ha a tükörképükben a fajtásukat látnák, akkor logikus módon hasonlóan kellene reagálniuk.

Ráadásul sok faj egyedei egyértelműen felismerik magukat a saját szagukról, és meg tudják azt különböztetni más egyedek szagától. Éppen ez a territoriális viselkedés lényege: az egész rendszer nem tudna működni, ha a territoriális viselkedést folytató állatok képtelenek lennének a saját szaguk és más egyedektermites-3-00 szagának a megkülönböztetésére. Konkluzív etológiai vizsgálódások kifejezetten ebben a témakörben nem történtek még egyéb­ként, csak néhány szórványos kísérlet létezik. De a más témában végzett vizsgálatok is hasznos adatokkal szolgálhatnak. Azt ma már tudjuk pél­dául, hogy az elefántok nem csak a saját, de más elefántok vizeletének a szagát is azonosítani tudják, és ha olyan vizelet kerül az útjukba, amely mögöttük haladó elefánttól származik, akkor a meglepődés jeleit mutatják (megállnak, szagolgatják, turkál­gatják a vizeletes földet); míg ha olyan, amely előttük menő­től, akkor nem. Vagyis mentálisan nyilvántartják, hogy ki megy mögöttük, és ki előttük.

Nehéz lenne megmagyarázni, hogy miért éppen a saját tükörkép felismerése bizonyítaná, hogy más állatok is tudatában vannak, hogy ők ők, és mások pedig mások. A viselkedésüket is nagyon nehéz volna megmagyarázni, ha fenn akarnánk tartani, hogy nincs önazonosságuk; ahhoz, hogy például menekülni kezdjenek a fenyegető ingerre, azt is szükségszerűen tudniuk kell, hogy az adott inger őket fenyegeti, és nem valaki mást.

A nyelvi alapú önéletrajzi emlékezet, mint a tudatosság jele

Egyes elképzelések szerint csak azok tekinthetők tudatosnak, akik rendelkeznek nyelvi alapú önéletrajzi emlékezettel. Igaz, ez a kritérium a tudatosság definíciójában szinte sehol nem szerepel, jellemzően csak akkor kerül szóba, ha a más fajhoz tartozó állatok használatát akarjuk igazolni. A születési rendellenesség vagy baleset folytán nyelvi alapú önéletrajzi emlékezettel nem rendelkező emberek esetében sem szoktuk letagadni a tudatosságot; nem szoktuk azt állítani, hogy nincsenek tudatában a velük történő dolgoknak, és eszünkbe sem jut, hogy akár nyersanyagként is használhatnánk a testüket.

Ha azt vizsgáljuk, hogy ki tudja elmesélni nyelv segítségével az életét, nyilvánvaló, hogy az emberek kerülnek ki győztesen. Ugyanakkor más fajok egyedei is egyértelműen emlékeznek a saját életük történéseire, megismerik annak szereplőit, helyszíneit. A birkák például fénykép alapján 50 birkát tudnak azonosítani a nyájukból 2 évvel az után, hogy utoljára látták őket. A bonobóknál a hosszan tartó lelki traumára is találtak egyértelmű fiziológiai és viselkedéses bizonyítékokat.537174_493465150696527_1437921182_n De nem is kell ehhez a bonobókig mennünk: a kutyák, macskák és más hasonló állatok is traumatizálódnak például a bántalmazástól és az elhanyagolástól, és ez egyértelműen látszik a viselkedésükön. Nyelvi képességek ide vagy oda, bizonyos kognitív szempontokból más fajok tagjai akár felül is múlhatnak minket, embereket – például a csimpánzok ebben a klasszikus memóriatesztben; a galambok a tájékozódásban (még most sem pontosan értjük egyébként, hogy hogyan találnak haza önállóan teljesen ismeretlen helyekről); illetve egyes halfajok komplex topográfia memorizálásában.

Még ha el is fogadjuk, hogy a nyelvi alapú önéletrajzi emlékezet magasabb szintű tudatosságot jelez, azt semmiképp nem állíthatjuk, hogy aki ezt nem teljesíti, az nem tudatos, és ezért nyugodtan figyelmen kívül hagyhatók az érdekei.

Hol a határ?

Az állatok közé rengeteg faj tartozik az amőbáktól kezdve az emberig. Nyilván butaság lenne olyasmit állítani, hogy az összes állat érző, tudatos lény, és ezért érdekei vannak, amelyeket figyelembe kell vennünk. A határ az érző állatok és a nem érző állatok között nem teljesen tiszta, jelenleg például nincsenek konkluzív adatok arra vonatkozóan, hogy a rovarok hova tartoznak: menekülési reflexeik és fejlett kommunikációs eszközeik alapján az érző lényekhez sorolhatnánk őket, ugyanakkor ennek ellentmondó viselkedést is megfigyeltek náluk, például hogy akkor is folytatják a táplálkozást, ha súlyosan megsérül a testük.

Attól, hogy nehéz meghúzni a határt, még nem szórhatjuk az embertől különböző állatokat kényelmesen más kategóriába, vagy nem hasonlíthatjuk őket a növényekhez. Hogy Tom Regan párhuzamával éljek, azt is nehéz megmondani, hogy pontosan hány centiméteres magasságtól számít valaki magasnak, mégis egyértelmű, hogy egy 190 centiméteres ember magasnak tekinthető.

Hiába létezik ez a bizonytalan határ a tudatos és a nem tudatos állatok között, az általunk tárgyként használt és kizsákmányolt fajok (disznók, tehenek, tyúkok, birkák stb.) közelébe sincsenek ennek a határnak: róluk biztosan lehet tudni, hogy érző, tudatos, szenvedni képes lények; nem valamik, hanem valakik. Az életük és a saját jólétük ugyanúgy értékes a maguk számára, ahogy a mi életünk értékes a mi számunkra.pig2_1

Összefoglalva

Több tudományterület is konkluzív bizonyítékokat szolgáltat arra, hogy az általunk használt állatoknak hasonló mentális folyamataik vannak, mint nekünk: ők is perceptuálisan tudatos, érző, emlékező, gondolkodó lények, akiknek súlyos ártalmat jelent a szenvedés, a fogság, az erőszak és a testi fenyegetettség.

Bármennyire is kényelmetlen, mindennek komoly etikai implikációi vannak. Egy olyan korban élünk, amelyben már felismertük, hogy a kinézet vagy az intelligencia nem szükséges a személyként való megítéléshez és az ahhoz kapcsolódó alapvető jogokhoz; egyedül az érzésre való képesség és a tudatosság fontos. Ennek fényében kellene tudnunk megmagyarázni, hogy a szintén tudatos és érző állatoktól milyen alapon vonjuk meg a személyként való megítélést, és használjuk őket puszta tárgyként és erőforrásként a saját céljainkra.

Ajánlott olvasmányok

  • Regan, Tom (1983): Animal Awareness, In: The Case for Animal Rigths, University of California Press, Los Angeres. pp 1-81 (elérhető a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban)
  • Balcombe, Jonathan (2010): Second Nature. The Inner Lives of Animals. Palgrave Macmillan (Letölthető)
Reklámok

2 thoughts on “Tudatos-e a többi állat?

  1. Visszajelzés: A vegetarianizmus strukturális problémái | Fajizmus nélkül

  2. Visszajelzés: Mi van a tányéromon? Ki van a póráz végén? – VegaNinja

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s