Röviden a fajizmusról

Mivel a blog a fajizmus problémájával foglalkozik, érdemes először tisztáznunk, hogy mit is értünk alatta. A fajizmus a rasszizmushoz és a szexizmushoz hasonló diszkrimináció, ezért a megértését nagyban megkönnyíti, ha a már ismert diszkriminációkból indulunk ki.

Rasszizmus és szexizmus

A rasszista diszkrimináció etnikai hovatar­tozás alapján részesít megkülönböztetett bánásmódban egyéneket, olyan ügyek ese­tén, ahol az etnikai hovatartozás valójá­ban nem lényeges. Rasszizmusnak számít pél­dául, ha egy személyt pusztán a szárma­zása miatt nem alkalmaznak, vagy nem en­gedik be egy szórakozóhelyre. Ide tartozott az ezeknél jóval súlyosabb etnikai alapú rabszolgatartás is, mely a maga idejében ugyanúgy természetesnek tűnt, mint a rasszizmus enyhébb formái manapság.

Hasonlóan, a szexista diszkrimináció a nem alapján történő megkülönböztetett bánásmód olyan kérdések esetén, ahol a nem lényeg­telen; ide tartozik például a nőktől sokáig megvont szavazati- vagy tulajdonjog. Ma már teljesen abszurd volna olyasmit állítani, hogy pusztán azért, mert egy személy nőnemű, nem szavazhat vagy nem örökölhet, de régebben mindez teljesen természetesnek tűnt, és tökéletesen legális is volt.

A emberi jogi gondolkodás fejlődésének hátterében az áll, hogy felismertük, nem lehet igazságos az, ha az egyik társadalmi csoport érdekeit figyelembe vesszük, míg egy másikét figyelmen kívül hagyjuk. Igazságtalanság csak ott történhet, ahol érdekek vannak; nem létező érdeket nem lehet megsérteni. A nőknek érdeke, hogy szavazhassanak, tanulhassanak és örökölhessenek; és a női egyenjogúság első szószólói épp amellett érveltek, hogy a nők ezen érdekei ugyanolyan fontosak, mint a férfiakéi. Minden embernek érdeke, hogy ne legyen mások tulajdona, a rabszolga-felszabadítók pedig éppen azért dolgoztak, hogy ne csak az uralkodó osztály, hanem a rabszolgaként tartott embereket ezen érdeke is legyen komolyan véve. Vannak olyan érdekek, melyek nem mindenkit érintenek, a 80 alatti IQ-val rendelkező embereknek például valószínűleg nem érdekük, hogy egyetemre járhassanak. Minden embernek érdeke azonban, hogy életben maradhasson, és biztonságban élhessen, mert mindannyian tudatos érző lények vagyunk, és szenvedünk attól, ha bántanak minket vagy elveszik az életünket. És itt jön a bökkenő: a pszichológiailag autonóm érző lény kategóriába nem csak az emberek tartoznak bele, hanem a más fajhoz tartozó állatok is.

Fajizmus

A fajista diszkrimináció a fentiekhez hasonlóan azt jelenti, hogy a faji hovatartozásra hivatkozva megkülönböztetett bánásmódban részesítünk egyéneket olyan kérdésekben, ahol a faj nem fontos. Teljesen kézenfekvő példa az egymástól semmilyen lényeges szempontból nem különböző „társállatok” és „háziállatok” éles megkülönböztetése: az előbbieket személyként ismerjük fel, szeretjük és védjük őket, családtagként tekintünk rájuk és a haláluk megvisel minket; míg az utóbbiakat tárgynak, élelmiszernek tekintjük, megöljük és megesszük. A kutyapörkölt vagy a rántott cicacomb gondolatára a legtöbb nyugati embert kirázza a hideg, míg egy disznó vagy egy csirke feldarabolt holttestének a megevése pozitív érzéseket vált ki ugyanazokból.

De a probléma gyökere ennél jóval mélyebbre nyúlik, és a lényege a következő: úgy bánunk a többi állattal (a „társállatokat” is beleértve), ahogy embertársainkkal so­hasem bánnánk, és nem tudjuk értelmesen megmagyarázni, hogy miért volna ez így helyes. Gyakorlatilag teljesen figyelmen kívül hagyjuk például a tyúkok, pulykák, disz­nók, tehenek és marhák életben mar­adáshoz és testi biztonsághoz fű­ződő érdekeit; tárgyként, tulajdonként hasz­náljuk őket és rengeteg szenvedést okozunk nekik. Általában e­közben azzal nyugtajuk magunkat, hogy „ők csak állatok”, vagy hogy „ez így ter­mészetes”. Ezeket az érveket azonban nagyon könnyű megcáfolni. Az evolúciós biológusok a kognitív eto­ló­gusok egybe­hangzóan állítják, hogy az emberek és a többi állat között nincsenek minőségi különbségek, azaz nem rendelkezünk olyan jelleg­zetes­ségekkel, melyek teljes mértékben hiányoznának belőlük. Nem mondhtajuk azt, hogy ők csak állatok, mert lényegében mi is állatok vagyunk, és semmivel sem vagyunk „érzőbb lények” náluk. A dolog természetességét vizsgálva hamar feltűnik, hogy a maga idejében minden diszkrimináció természetesnek tűnt, és a rabszolga-felszabadításért vagy a nők egyenjogúságáért küzdők tűntek extrémnek és radikálisnak. Ebből azt a fontos következtetést vonhatjuk le, hogy az, hogy az adott társadalmi közegben mi tűnik természetesnek, semmit nem mond el arról, hogy az adott dolog igazságos-e vagy sem.

Az érző lények – beleértve minket is – élete egyébként nem azért élvez védelmet, mert valamiféle külső vagy objektív értéke van, hanem pusztán azért, mert a lény számára értékes és jelentős szenvedést jelentene az elvesztése. A más fajhoz tartozó állatok számára éppen olyan értékes a saját életük, mint a miénk a mi számunkra, ezért ugyanúgy védelmet érdemel. Gyakorlatilag lehetetlen belátni, hogy miért kéne minden embernek (beleértve a gyerekeket vagy a korlátozott értelmi képességűeket is) megvédenünk az élethez fűződő érdekeit, míg más állatokét következetesen figyelmen kívül hagyjuk.

Mit jelent mindez a gyakorlatban?

A fajizmus problémájának felismerése arra szólít minket, hogy az egyenlőség eszméjét a más fajhoz tartozó egyénekre is terjesszük ki. Korábban már láttuk, hogy ez nem azt jelenti, hogy ugyanúgy kellene bánnunk velük, mint az emberekkel; hanem csak azt, hogy komolyan kell vennünk azokat a dolgokat, melyekhez érdekeik fűződnek. Egyáltalán nem arról van szó tehát, hogy a disznóknak és a tyúkoknak is adjunk szavazati jogot vagy jogosítvány – ezekhez a dolgokhoz nem fűződnek érdekeik, és nem szenvednek a hiányuktól. Jelentős érdekük fűződik viszont a testi biztonsághoz, a szabadsághoz, az életük folytatásához; és egyértelműen szenvednek, ha ezek az érdekek sérülnek. Ha következetesek akarunk lenni, akkor ugyanúgy kötelességünk figyelembe venni az ő életben maradáshoz, szabadsághoz vagy testi biztonsághoz fűződő érdekeiket, mint bárki másét.

A fajista diszkrimináció megszüntetése azt is jelentené, hogy a más fajhoz tartozó állatok érdeke még akkor sem hagyható figyelmen kívül, ha ez előnyös lenne a többség számára. Emberi jogi párhuzammal élve: teljes mértékben elfogadhatatlan lenne értelmi fogyatékosok, hajléktalanok vagy bűnözők testét tápláléknak használni, maradandó károsodást okozó/halálos kimenetelű orvosi kísérleteket végezni rajtuk, vagy szervezetten embereket tenyészteni bármilyen célból, még akkor is, ha ez előnyökkel járna a többség számára. Ugyanígy a többi állat teste sem használható kedvünkre csak azért, mert úgy nekünk előnyösebb.

A számok tükrében

Több évvel ez előtti számítások szerint legalább évi 56 milliárd hozzánk hasonló szárazföldi érző lényt ölünk meg pusztán azért, hogy megegyük őket – és ez a szám akár a kétszeresére is nőhet az érző vízi állatokkal együtt, akikről nincsenek pontos adataink. Az élelmiszernek használt állatok mellett rengeteg állatot használunk laboratóriumi kísérletekhez, szórakoztatásra, vagy munkára. A fajizmus tehát jelenleg a legtöbb halálos áldozattal járó diszkrimináció.

Reklámok

2 thoughts on “Röviden a fajizmusról

  1. Visszajelzés: A vegetarianizmus strukturális problémái | Fajizmus nélkül

  2. Visszajelzés: Mi van a tányéromon? Ki van a póráz végén? – VegaNinja

Hozzászólások lezárva.